Napi ige június 27.
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,9-12 9A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, 10és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész…
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,9-12 9A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, 10és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész…
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,13-18 13Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt,…
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5,1-11 1Ennek idejéről és órájáról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, 2mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel…
17 óra, gyülekezeti ház
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5,12-28 12Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket. 13Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek…
Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 1 1Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: 2kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az…
Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 2,1-12 1Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és…