Istent Krisztusban megismerő, a magunk hitét református protestánsként és magyarként megélő emberek vagyunk, akik Mikepércsen, az ország keleti részében, Debrecen közvetlen közelségében élünk: mi vagyunk a mikepércsi reformátusok.

Közösségünket, azt a közösséget, melynek létét, hisszük, hogy itt is a Krisztusban emberré lett, és általunk is megismerhető Isten Lelkének munkája teszi lehetővé, nem hagyomány, nem öröklött, vagy felvett szokások, hanem a hálából fakadó öröm tartja egybe. Mi nem egymást választottuk barátnak, hanem egymás embereivé lettünk, s talán idővel barátokká is lehetünk a közös hit, a Krisztusba vetett hit által. Annyira különböző, egymástól annyi mindenben eltérő életvitelű, gondolkodású és végzettségű emberek vagyunk, akik a gyülekezet közösségén túl talán soha nem találkoztunk volna egymással. Nem lenne, nem lehetne egymáshoz közünk. Nekünk mégis van! Így és ezért hisszük és hirdetjük: nemmind1 kinek és milyennek látjuk magunkat, mit gondolunk a másikról, a világról és, hogy közösségként a Krisztus láthatatlan nagy egyházának részeként mit gondolunk a mi küldetésünknek a látható világban!  Ez a honlap rólunk ad hírt. Segítségével megismerhetővé válunk, s hisszük, hogy elérhetővé is azoknak, akik itt élnek közöttünk, de még nincs egymással kapcsolatunk, s azoknak is, akik távolságtól és gondolkodástól, hovatartozástól függetlenül szeretnének tudni rólunk, esetleg kapcsolatba szeretnének lépni velünk, vagy épp hozzánk szeretnének tartozni. Bízunk benne, hogy eljuthatunk egymás megismeréséig!

Köszönjük, hogy megtisztel bennünket látogatásával!

Örülünk, hogy tudni akar rólunk!

Gyülekezetünk múltja és jelene

Nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy Pércs már az Árpád-kor elejétől templomos hely volt, azaz volt már temploma a tatárjárás előtt is. Egyes vélemények szerint a Váradi Regestrumban 1220-ban szereplő Mika bihari főispánnak neve kapcsolatos a községgel. Az viszont már bizonyos, hogy a váradi püspökség XIII. század végére keltezhető tizedjegyzékben szerepel a település, s annak papja is.
Egy 1347. évi oklevélből tudjuk, hogy az Árpád-kori templom védőszentje Szent Péter apostol volt.

A török hódoltság Mikepércsnek is mély sebeket okozott: 1598-ra a falu gyakorlatilag elnéptelenedett.

1605-ben Bocskai 75 hajdúcsaládot hozott az eredendően szláv telepítésű községbe és ezzel nem csak a magyar lakosság, hanem a református egyháztagok száma is jelentősen gyarapodott. Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1608-ban hajdúkiváltságokkal ruházta fel a települést: hat elhagyott mikepércsi jobbágytelket, református magyar hajdútiszteknek adományozott és megnemesítette őket. Ezt követően többször is birtokost cserélt a település, míg végül az erdélyi fejedelemhez került. Bethlen Gábor fejedelem további nyolcvan református magyar hajdút telepített le ide. Így, Mikepércs egyike lett a bihari hajdúvárosoknak, a későbbiekben pedig átkerült Hajdú vármegyéhez.

1570-ből való adat bizonyítja, hogy a falu már az 1567. évi Debreceni Zsinat előtt reformátussá lett. A középkori templomot a református gyülekezet vette át. A mikepércsi egyházat 1621-től a debreceni egyházmegyéhez tartozónak írták. A gyülekezet folyamatos fönnállására a 17. században a lelkészrendelések utalnak, melyekről 1662, 1666, 1668, 1690-ből van tudomásunk. 1686-ban a források a lelkész mellett működő professzorról is említést tesznek, ami azt mutatja, hogy latint is tanítottak a helyi iskolában. A mai négy fiatornyos fazsindelyes templomot 1791-1795 között építették közadakozásból. A késő barokk jegyeket mutató épület egyfajta büszkeséget mutat, hiszen az ellenreformáció évszázadai alatt a közelben lévő váradi püspökség folyamatos nyomást gyakorolt a településre, s a Türelmi Rendelet által adott lehetőséggel élve a falu megmutatta: tud olyan templomot építeni, mint amilyen a váradi püspök kebeléhez tartozó falvaknak van. Az egyedülálló fazsindelyes, hajóhoz kötött torony viszont büszkén hirdeti a közösség identitását. Erdély közelsége, illetve a majd egy évszázadig tartó Erdélyhez való kötödés gyönyörű mementója a méltán országos hírű karcsú, kecses és büszke épületrész.

A „mi majd megmutatjuk, milyen templomot tudunk építeni” lelkület eredménye, hogy az építkezés végén a belső bútorzatra már nem maradt pénz. Így, az épület mai formáját csak a XIX. század 30-as éveiben nyeri el. Ekkor került megépítésre a nyolcszögben záródó szentély karzatán az Angster pécsi mester által épített egy manuálos orgona is.

Az 1948-as államosításig iskolafenntartó volt a gyülekezet, a település egyetlen iskolafenntartója két iskola épülettel, és egy szolgálati lakással. A föld és iskola, így bevétel nélkül is maradó közösséget a kommunizmus mellett emberi gyengeség és mulasztások is gyengítették az elmúlt évtizedekben. Idővel a megsemmisülés határára sodródott a református közösség.

2007-ben egy új közösség kezdett formálódni. 2010-ben teljes mértékben megújult a lelkészlakás, és pályázati forrásból teljes felújításon és korszerűsítésen esett át a 80-as években épült Gyülekezeti Ház is. 2019-ben kívül-belül megújult a templom épülete és külső környezete, majd 2019-től kezdődően folyamatos felújításon és korszerűsítésen megy át az egyházi tulajdonban és fenntartásban működő Élő Forrás Kútja Idősek Otthona, ahol 192 idős ember napi szükségleteiről gondoskodunk. 2021-ben több évtizedes hányattatás után teljes felújítást követően vettük ismét használatba a templom orgonáját.

Rólunk, erről a folyamatosan formálódó, alakuló közösségről szól ez az oldal.

A gyülekezet életét vezető, azért felelős 12 fős testület a presbitérium. A presbitérium a gyülekezet választójoggal rendelkező tagjait képviseli, illetve tevékenységével megpróbálja elősegíteni, hogy a tagok száma folyamatosan emelkedjen. A választhatóság feltételeit és a tagság kritériumait a református egyház saját alkotmánya rögzíti.

A 2011-es népszámlálás adatai szerint ma 1400 magát reformátusnak tartó ember él Mikepércsen. A gyülekezet választójogosultsággal rendelkező tagjainak a száma 2021-ben 158 fő. Szeretnénk, ha ez a két szám, akár e honlap segítségével is, közelebb kerülne egymáshoz! Mert nem mind1, hogy minek hisszük, minek tartjuk magunkat, s valójában mik vagyunk!

Közösségünk nyitott a más hátérrel, vagy a semmilyen háttérrel nem rendelkezők számára is, hiszen Isten Krisztusban felkínált meghívása minden embernek szól!

Rendszeres és alkalmi programjaink között ezért vannak olyanok is, melyek kötöttség nélkül kínálnak lehetőséget a közösség megélésére. Ismerjen meg minket! Mindenkor szeretettel látjuk!

Nyitás. Szélesre tárni a gyülekezet közösségének határát, kinyitni az ajtaját, hogy bárki bejöhessen hozzánk korosztálytól, érdeklődéstől, családi háttértől, vagy éppen lakóhelytől függetlenül. Ezt a nyitást segíti, reményeink szerint, ez az oldal is! Azért ez a legfontosabb és legsürgősebb kérdés, mert tudjuk, hogy az embereknek igen erős közösségi szükséglete van, s ezt mégsem egyházi, adott esetben, nem a mi gyülekezeti közösségünkben kívánják megélni, hanem bárhol másutt, mert tőlünk tartanak. Tartanak tőlünk, mert nem ismernek bennünket. Idegenek vagyunk. S amit az ember nem ismer, attól fél. Ez az az ok, ami miatt furcsán néznek ránk, megkérdőjeleznek mindent, ami hétköznapi életünkkel kapcsolatos. Ezt a félelmet szeretnénk feloldani Jézus szavainak engedve, aki azt mondta: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.”.

Azt szeretnénk megértetni, hogy mi nem vagyunk jobbak, igazabbak, hívőbbek, mint a többi ember. Mi „csak” tudunk Isten Krisztusban megjelent szeretetéről és kegyelméről, ami a mi életünket is jobbá és egészen mássá tudja tenni.

A gyülekezet, a mi gyülekezetünk is az a hely tehát, ahol a maguk hibáival tisztában lévő emberek elfogadják, és rendben valónak találják, hogy az a valaki sincs feltétlenül tökéletesen rendben, nincs jól, aki először és „idegenként” jön hozzánk.

S ha még oldódnak is a félelmek, ott vannak a régi beidegződések az egyházzal kapcsolatban. És persze ott vannak a kérdések: Hogy menjek én oda? Odamehetek-e csak úgy? Mit vegyek fel? Hogy viselkedjem? Mit szólnak majd hozzá?

Lehet jönni gyalog, autóval, biciklivel, vagy motorkerékpárral, s az utazási eszköznek megfelelő öltözékben, amiben jól érzem magam! Jöhetek minden istentiszteletre, minden programra, ami nyilvánosan kihirdetésre került. Viselkedni pedig természetesen kell! S ha jó köztünk lenni, előbb-utóbb úgy viselkedem, ahogy nekem jól esik: természetesen.

Terveink

A nyitást segítenék elő különböző, bevezetésre váró programjaink. Ezekről most már a honlapon keresztül is értesülhet bárki, s részt vehet azokon, bekapcsolódhat azokba. Szeretnénk, ha ez az oldal igazi közösségi oldal lehetne. Rajtunk nem múlik!

Az elmúlt időszak megtanított bennünket arra, hogy a jó program, vagy egy jó kezdeményezés önmagában nem elég. Mivel kis településen élünk, s az aktív gyülekezeti tagok száma viszonylag alacsony, ezért a legkülönfélébb programok is ugyanazokat találják el. Így fennáll annak a veszélye, hogy ezek a tagok elfáradnak. Ezért szeretnénk a jövőben több kezdeményezést is kiterjeszteni a település határain túlra: szomszéd települések gyülekezeteit, lakóit is megszólítva. Az ilyen, több közösség részvételével szervezett egyszeri, vagy ismétlődő alkalmak alapjait képezhetik egy jövőbeli sokkal szélesebb összefogásnak. Ezek lehetnének a nyitás második és harmadik lépcsői.

Az oldás. A fentebb említett elképzelések nyitnak a környezetünkben élő emberek felé, s a nyitásban megfogalmazott hívásnak engedő emberek már a „tervünk” következő szakaszához érkeznek. Ez pedig az oldás. Feloldani minden korábbi félelmet, idegenség érzést, rossz beidegződést, ellenérzést, tudatlanságot, ami eddig nem engedte, hogy bekapcsolódjak ebbe a közösségbe. Minden meghirdetett külön program, s maga az istentisztelet is oldás. Egy félelmeitől és idegenségétől megszabadult ember pedig saját döntése alapján tagjává válhat, hisszük, hogy természetes módon tagjává válik annak a közösségnek, mely vele és általa is épül, változik, s melynek jövőre vontakozó tervei, cselekedetei már tőle is függenek.

Az építkezés. Hisszük, hogy Isten rajtunk keresztül is tud életeket megújítani, s mi pedig a saját közösségünk megélésével meg tudjuk újítani mindazt, ami itt, ezen a helyen ránk van bízva. Ha kell kirándulunk, ha kell, gyűjtünk, hogy adhassunk, ha kell, orgonát, épületet újítunk fel, vagy éppen valami új épületet építünk. Mindent lehet, ha közösen, saját ügyként tesszük.

A növekedés tehát, Isten és ember interakciójának eredménye. Az Isten bármilyen formában megértett hívásának engedelmeskedő ember bekapcsolódik az Isten igéjét hallgató emberek közösségébe, a gyülekezetbe, s személyiségével, ötleteivel, anyagi áldozatvállalásával, s hitével a gyülekezet is változik, növekszik. Így változik és „növekszik” az új tag is a közösség által. Így szeretnénk növekedni mi is. Így és ezért ez a legfőbb „tervünk”, hogy növekedjünk kegyelemben, Isten és emberek előtt való kedvességben, testben és lélekben ebben a közösségben is!

Mit hiszünk?

A keresztyén hit ajándéka annak a találkozásnak, amelyben emberek szabaddá lesznek arra, hogy úgy hallják meg Isten kegyelmének Jézus Krisztusban kimondott igéjét, hogy mindannak ellenére, ami ellene szól, mégis egyszer, s mindenkorra, kizárólagosan és teljesen az Ő ígéretéhez és utasításához tartsák magukat.

A keresztyén hit az értelem megvilágosodása, amelyben emberek felszabadulnak arra, hogy Jézus Krisztus igazságában éljenek, s ezzel bizonyossá lesznek életük értelme és minden történés oka és célja felől.

A keresztyén hit az a döntés, amely által emberek felszabadulnak arra, hogy Isten igéje iránti bizalmukat és Jézus Krisztus igazságának ismeretét az egyház nyelvén megvallják, de érthető állásfoglalással, s mindenekelőtt megfelelő cselekedetekkel és magatartással nyilvánosan is vállalják.” (Karl Barth: Dogmatik im Grundriss, Evangelischer Verlag-G., Zollikon-Zürich, 1947.)

Hitünk összefoglalása

az Apostoli Hitvallás¹ és a Nicea-konstantinápolyi hitvallás² (Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanum):

⁽¹⁾Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján,
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát,
a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
⁽²⁾Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek,
minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született minden idő előtt,
Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől;
született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden.
Érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből.
Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett.
Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett, és eltemették,
harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe,
ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségében ítélni élőket és holtakat,
és uralmának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától és a Fiútól származik,
akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt a próféták által.

Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat.
Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.
Ámen.

„Ha az emberek Jézus Krisztussal úgy találkoznak, hogy felszabadulnak annak megismerésére, hogy az Ő igéje nekik is szól, az Ő műve értük is történt, a Róla való üzenet az ő feladatuk is, ez bizonyára az ő emberi tapasztalatuk és tettük, de valahogy mégsem az ő emberi képességük, döntésük és igyekezetük erejéből való, hanem egyedül Isten szabad ajándékán alapul, amellyel mindezt nekik juttatja. Isten ebben az ajándékozó juttatásban a Szentlélek.

És azzal, hogy az emberek itt-ott a Szentlélek által Jézus Krisztussal, s így egymással is összetalálkoznak, helyenként látható keresztyén gyülekezet létesül és létezik. A gyülekezet Isten egy, szent és egyetemes népének egyik alakja, s szent emberek és szent cselekedetek közössége, azáltal, hogy egyedül Jézus Krisztuson alapul, csak az Ő kormányzása alatt akar állni, egyedül igehirdető szolgálatának betöltéséért akar élni, s a maga célját és határát kizárólag a Krisztusra néző reménységében látja.” (Karl Barth: uo)