„1Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. 2Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, 3szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, 4árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. 5Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől. 6Mert ezek közül valók azok, akik belopakodnak a házakba, és rabul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat. 7Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg. 8Ahogyan Jannész és Jambrész ellenszegültek Mózesnek, úgy álltak ellent az igazságnak ezek a megromlott értelmű, hit szempontjából megbízhatatlan emberek is. 9De nem jutnak messzire, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, mint ahogy amazoké is az lett.” július 22 2Tim, 3,1-9
„10Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, 11üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Milyen nagy üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr! 12De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. 13A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. 14De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, 15mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. 16A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; 17hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” július 23 2Tim. 3,10-17
„Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. 3Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. 4Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. 5Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” július 24 2Tim 4,1-5
„6Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. 7Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, 8végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” július 25 2Tim 4,6-8
„9 Igyekezz minél előbb hozzám jönni, 10mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába, Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. 11Egyedül Lukács van velem. Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban. 12Tikhikoszt elküldtem Efezusba. 13Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket.ApCsel 20,6 14Alexandrosz, a rézműves sok rosszat követett el ellenem. Megfizet majd neki az Úr cselekedetei szerint.1Tim 1,20;Zsolt 62,13;Péld 24,12;Róm 2,6 15Te is őrizkedj tőle, mert igen hevesen ellenállt a mi beszédeinknek.16Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. Ne számítson ez bűneik közé! 17De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a népek valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán szájából.1Kor 15,32 18Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen. Üdvözletek, áldás 19Köszöntsd Priszkát és Akvilát meg Onésziforosz háza népét!ApCsel 18,2;2Tim 1,16-17 20Erasztosz Korinthusban maradt, Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen.ApCsel 19,22;ApCsel 20,4;ApCsel 21,29;Róm 16,23 21Igyekezz a tél beállta előtt megjönni! Köszönt téged Eubulosz, Pudensz, Linosz, Klaudia és a testvérek mind. 22Az Úr legyen a lelkeddel! Kegyelem veletek! július 26 2Tim 4,9-22
„Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, 13mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. 15Ezt hirdesd! Ints és feddj teljes határozottsággal: senki meg ne vessen téged!” július 30 @ 08:00 - 17:00 Tit 2, 11-15
„Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. 2Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt. Isten emberszeretete és az újjászületés fürdője 3Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. 4De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, 5nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, 6akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 7hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” július 31 Tit 3,1-7