Napi ige március 29.

Példabeszédek könyve 29

¹Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik. ²Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép. ³Aki szereti a bölcsességet, örömet szerez apjának, de aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát. ⁴Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. ⁵Aki hízeleg felebarátjának, hálót vet annak lába elé. ⁶A gonosz embert csapdába juttatja vétke, az igaz pedig ujjongva örül. ⁷Az igaz megérti a nincstelenek ügyét, a bűnös azonban nem tudja megérteni. ⁸Az öntelt emberek fellázítják a várost, a bölcsek pedig lecsillapítják a haragot. ⁹A bölcs ember vitatkozik az ostobával, az pedig hol háborog, hol nevet: nem marad nyugton. ¹⁰A vérszomjas emberek gyűlölik a feddhetetlent, a becsületesek pedig gondoskodnak róla. ¹¹Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti. ¹²Ha az uralkodó hallgat a hazug beszédre, minden szolgája bűnössé válik. ¹³A szegény és a zsarnok egymás mellett élnek, de mindkettő az ÚRtól kapta a szeme világát. ¹⁴Ha a király igazságosan ítéli a nincsteleneket, trónja mindvégig szilárdan áll. ¹⁵A bot és a fenyítés bölccsé tesz, de a kényeztetett gyermek szégyent hoz anyjára. ¹⁶Sok ott a bűn, ahol sok a bűnös, de az igazak meglátják azok bukását. ¹⁷Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne. ¹⁸Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást. ¹⁹Puszta szóból nem okul a szolga, még ha megérti, akkor sem ad rá semmit. ²⁰Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá. ²¹Aki gyermekkorától fogva kényezteti szolgáját, a végén nem bír vele. ²²A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el. ²³Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi. ²⁴Aki a tolvajjal tart, önmaga ellensége, és az is, aki átkozódást hall, de nem jelenti. ²⁵Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál. ²⁶Sokan igyekeznek az uralkodó elé, pedig az ÚR szolgáltat igazságot az embernek. ²⁷Utálják az igazak az álnok embert, a bűnös meg a helyes úton járót utálja.

Lukács evangéliuma 24, 13-35

¹³Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, ¹⁴és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. ¹⁵Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. ¹⁶Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. ¹⁷Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. ¹⁸Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? ¹⁹Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; ²⁰és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. ²¹Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. ²²Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, ²³de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. ²⁴El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. ²⁵Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! ²⁶Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? ²⁷És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
²⁸Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. ²⁹De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. ³⁰És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. ³¹Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. ³²Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? ³³Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. ³⁴Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. ³⁵Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.