Skip to content
Mikepércsi Reformátusok e-Lapja

Mikepércsi Reformátusok e-Lapja

  • Kik vagyunk?
  • Gyülekezetünk
    • Alkalmaink
    • Testvérgyülekezetünk
    • Istentiszteletek
    • Napi ige
    • Presbitérium
    • Események
    • Marginális
    • ADÓ 1%
  • Intézményünk
  • Towerful Events
  • Blog
  • Magtár
  • Galériák
    • Gyülekezeti újság
    • Videógaléria
    • Fotógaléria
  • Kapcsolat
    • Elérhetőségek
    • Támogatás
    • Esketési űrlap
    • Keresztelési űrlap
    • Temetési űrlap
  • Közérdekű
    • Könyvvizsgálói jelentések
Nyomja meg az enter billentyűt a kereséshez!

Towerful Events

Magas. Gyönyörű. Különleges. Vonzó. Amikor először megláttam a mikepércsi templom tornyát, tudtam, hogy ez más, mint bármi, amit eddig láttam életem során. Pedig sokat láttam.

Amikor 2007-ben a gyülekezet lelkipásztora lettem, megtudtam, hogy betű szerint két világ határán áll a templom és tornya. Így is, úgy is. 90 évig tartozott a település az erdélyi fejedelemséghez és maga az épület a barokk korszak lezárásakor épült meg egy új kor hajnalán.

Amikor először jártam be a templom minden zegzugát tudtam, hogy ez az épület arra hivatott, hogy létével, kisugárzásával magához vonzzon embereket. A leírhatatlan elhanyagoltság csak erősítette érzésemet. Az elmúlt másfél évtizedben számos vízió jelent meg előttem, míg a 2019-es teljeskörű külső-belső felújítás során mindent annak érdekében végeztünk, hogy a templom valóságos befogadó hely legyen. Találkozási pont. Legyen ez „a” hely, ahova bárki jöhet és ahova a legtöbben visszatalálnak, hogy megéljék a „nagy találkozást”.

A teljes mértékben átalakított, minden értelemben nyitott kert kialakítása a legnagyobb lépés volt az álmodott cél felé. Majd ülőhelyek épültek, s végül színpad. Közben teljes pompájában szól az orgona, s hamarosan bejárható, látogatható lesz a torony egésze is. Minden kész, hogy Towerful események helyszíne legyen e csodálatos ékszerdoboz.

És amit magam sem gondoltam, megtörtént. Néhány bátortalan, botorkáló lépés után most ott tartunk, hogy 2022. május 1. óta minden hétvégén élő koncert helyszíne a templomkert. Ferenczy András és Romhányi Áron, Jammal and the Groovetroop, Grunting Pigs, Mojo, Sonny and His wild Cows, Micheller Myrtill és Pintér Tibor Duó, Roby Lakatos és barátai, a BrassTime, Takács Eszter Acoustic Trió, a Simple Blues Band voltak vendégeink és érkezik még  Little G Weevil, Myrtill and the Swinguistique, a Valami Swing és Jumping Matt And His Combo.

És tervezzük a folytatást. Honlap, és jövőre hivatalosan is „’kijövünk”! Mert a Towerful Events egyedi, vonzó, hiánypótló. És mert azt is hisszük, hogy a zenei és minden más tehetség annak az Istennek az ajándéka, aki a bennünket a hallgató többséget gyönyörködtetni akar a kivételes tehetségű emberek jelenlétével, alkotásaival. Fogadjuk hálával, jószívvel!

www.towerful.hu

Towerful Events2022.11.152022.11.15

Grunting Pigs

Tovább
Towerful Events2022.11.152022.11.15

BrassTime Band

Tovább

Mikepércsi Református Egyházközség

Címünk:
 4271 Mikepércs, Szabadság utca 2.
Telefon: +36 70 638 6227

  • Adatkezelési tájékoztató
  • Korábbi weboldalunk
© nemmind1.hu – Minden jog fenntartva
Ugrás az oldal tetejére