Navigációs nézetek

Esemény nézet navigáció

Ma
  • Napi ige

    „Mérd meg Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat, de a templom külső udvarát hagyd ki”Jel 11,1–14 1 Ekkor pálcához hasonló mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat; 2 de a templom külső udvarát hagyd ki, és ne…

  • „Itt van szükség a szentek állhatatosságára és hitére.”Jel 13,1–10 1 És láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. 2 Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány átadta neki erejét, trónját és…

  • Ady Endre

    „Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen.”

  • Napi ige

    „...megtéveszti a föld lakóit...”Jel 13,11–18 11 És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy beszélt, mint a sárkány. 12 Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát annak színe előtt, és rábírja a földet és lakóit, hogy imádják az első fenevadat, amelynek meggyógyult a halálos sebe. 13…

  • Napi ige

    „Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét.”Jel 14,1–13 1 És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. 2 Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés…

  • Napi ige

    „És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló.”Jel 14,14–20 14 És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. 15 Egy másik angyal jött ki a…

  • Napi ige

    „És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben”Jel 15 1 És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja. 2 És láttam valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását…