Navigációs nézetek

Esemény nézet navigáció

Ma

Napi ige

„…bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget…”2Kor 11,1–15 1 Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is! 2 Mert Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket Krisztus elé. 3 Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is…

Napi ige

„Gyakran voltam úton, veszedelemben...”2Kor 11,16–33 16 Megint csak azt mondom, senki se tartson esztelennek, ha pedig mégis annak gondoltok, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. 17 Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem szinte esztelenül, a dicsekedésnek ezzel a merészségével. 18 Minthogy sokan dicsekednek test szerint, én is dicsekedni…

Napi ige

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”2Kor 12,1–10 1 Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. 2 Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja. 3 Én tudom, hogy…

Napi ige

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”2Kor 13,11–13 11 Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. 12 Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind. 13 Az Úr…

Napi ige

„...nincsen más evangélium”Gal 1,1–9 1 Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül – 2 és a velem levő testvérek mindnyájan: Galácia gyülekezeteinek. 3 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk…

Napi ige

„'Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.' És dicsőítették énértem Istent.”Gal 1,10–24 10 Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. 11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől való, 12 mert…

Napi ige

„Mert én meghaltam…, hogy Istennek éljek”Gal 2,15–21 15 Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, 16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése…

Ugrás az oldal tetejére