Napi ige november 18.

A prédikátor könyve 11

¹Osztogasd bő kézzel kenyeredet, mert idő múltával visszanyered azt! ²Oszd el hét- vagy nyolcfelé is, mert nem tudod, milyen csapás érheti a földet! ³Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre. Ha ledől a fa, akár délre, akár északra, ugyanazon a helyen marad, ahová ledőlt. ⁴Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat. ⁵Ahogyan nem ismered a szél útját vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott. ⁶Reggel fogj a magvetéshez, és ne pihentesd a kezed este sem, mert nem tudod, melyik sikerül: ez, vagy amaz, vagy mind a kettő egyaránt jó lesz. ⁷Édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot. ⁸Azért ha sok évig élhet az ember, örüljön mindig, de gondoljon arra, hogy sok sötét napja is lesz, és ami következik, az mind hiábavalóság!

Féld Istent, mert ítélőszéke elé kerülsz!

⁹Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! ¹⁰Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!

Az apostolok cselekedetei 27,27-44

Hajótörés és megmenekülés

²⁷Tizennegyedik napja sodródtunk az Adrián, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. ²⁸Lebocsátották a mérőónt, és húsz öl mélységet mértek. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet mértek. ²⁹De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot. ³⁰Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. ³¹Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg. ³²A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár. ³³Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. ³⁴Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. ³⁵E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. ³⁶Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek. ³⁷Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. ³⁸Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. ³⁹Amikor megvirradt, nem tudták, milyen szárazföldhöz értek, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. ⁴⁰A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. ⁴¹Mikor azonban egy földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől szakadozni kezdett. ⁴²A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. ⁴³De a százados meg akarta menteni Pált, ezért visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, ⁴⁴azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan kimenekültek a szárazföldre.