öbb mint kirándulás – szívünkben hazahoztuk Erdély egy darabját

Vannak utak, amelyek kilométerekben mérhetők, és vannak, amelyek a szívünkben hagynak nyomot. A mi nagygalambfalvi utazásunk ilyen volt.

A Mikepércsi Református Egyházközség közössége néhány felejthetetlen napot tölthetett Erdélyben, ahol a történelem, az irodalom, a hit és az emberi szeretet különleges módon fonódott össze. Utunk egyik első állomása Farkaslaka volt, ahol megkoszorúztuk Tamási Áron, a székelység egyik legnagyobb írójának síremlékét. Annak az embernek az emléke előtt hajtottunk fejet, aki műveiben olyan mély szeretettel és hűséggel őrizte szülőföldje világát. Híres gondolata ma is különösen sokat jelent:

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Talán éppen Erdélyben értjük meg igazán, milyen mély tartalom rejlik ezekben a szavakban.

Utunk során betekintést nyerhettünk a székely kézművesség különleges világába is. Páll Róza elismert keramikus munkái révén megtapasztalhattuk, hogyan él tovább a hagyomány az alkotó ember kezében. Mert a népművészet nem csupán tárgyakat jelent: történeteket, emlékeket és nemzedékeken át őrzött értékeket hordoz.

Korondon, a Vízimalom Pisztrángosnál elfogyasztott közös vacsora pedig nemcsak a helyi ízek miatt marad emlékezetes, hanem a jó beszélgetések, a nevetések és az együtt töltött pillanatok miatt is.

Másnap Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjánál álltunk meg. A „legnagyobb székelyként” emlegetett író, néprajzkutató és történész életét annak szentelte, hogy megörökítse Székelyföld településeit, történelmét és hagyományait. Monumentális munkája, A Székelyföld leírása ma is felbecsülhetetlen értékű örökség.

A sírjához vezető székelykapuk között járva mintha a múlt nemzedékei köszöntek volna ránk. Ezek a gyönyörűen faragott kapuk nem pusztán a székely építészet remekei, hanem az összetartozás, a vendégszeretet és a megmaradás jelképei.

Mert egy nép addig él igazán, amíg vannak, akik őrzik az emlékeit, továbbadják a történeteit, és szeretettel viszik tovább az örökségét.

Utazásunk egyik legmeghatóbb eseménye Nagygalambfalvához kötődött, ahol részt vehettünk az erdélyi írók és költők parkjának ünnepélyes átadásán. Különleges pillanat volt ez: egy közösség emléket állított azoknak, akik szavaikkal, verseikkel és történeteikkel gazdagították a magyar kultúrát.

Az ünnepi alkalmon Czapp József lelkipásztor is szolgált, tovább erősítve azt a lelki köteléket, amely közösségeinket összekapcsolja.

A napokat közös ebédek, vacsorák, tartalmas programok és szívből jövő beszélgetések tették teljessé. Megtapasztalhattuk azt a vendégszeretetet, amelyet nem lehet sem pénzben, sem ajándékokban mérni. Amikor az ember azt érzi, hogy bár messze jár az otthonától, mégis hazatalált.

Utazásunk zárónapján Nagygalambfalva református templomában közös istentiszteleten vehettünk részt.

Talán ez volt utunk legszebb lezárása. Együtt állni Isten színe előtt, közösen imádkozni, hálát adni, és megélni azt, hogy a hit és a szeretet nem ismer országhatárokat.

Hiszen lehet, hogy más településen élünk, más utakon járunk, de ugyanahhoz az Istenhez imádkozunk, ugyanazokat az értékeket őrizzük, és ugyanannak a nagy közösségnek vagyunk a tagjai.

Erdélyből nem csupán fényképeket és emlékeket hoztunk haza.

Hoztunk magunkkal egy darabot a székely emberek szeretetéből, a múlt iránti tiszteletből, a közösen megélt hitből és abból a különleges érzésből, hogy az összetartozás sokkal erősebb minden távolságnál.

Hálás szívvel köszönjük nagygalambfalvi testvéreinknek a szeretetteljes fogadtatást, a gondoskodást, a közös programokat és minden pillanatot, amelyet együtt tölthettünk.

Mert a testvérgyülekezeti kapcsolat nem csupán két település közötti kötelék. Hanem emberek közötti szeretet, közös hit és olyan barátság, amelyet a távolság sem szakíthat el.

És talán ez utazásunk legfontosabb üzenete:

Nem az számít, milyen messzire utazunk, hanem az, hogy kikhez kerülünk közelebb az út során.