Gyülekezeti névnapot tartottunk
Köszöntjük Julianna, Piroska és Ágnes nevű gyülekezeti tagjainkat.
Köszöntjük Julianna, Piroska és Ágnes nevű gyülekezeti tagjainkat.
„Aki titeket hallgat, engem hallgat…”Lk 10,1–16 1 Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2 Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3 Menjetek el! Íme,…
„mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse”Lk 9,49–56 49 Ekkor megszólalt János: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ téged velünk együtt. 50 Jézus azonban ezt mondta neki: Ne akadályozzátok őt, mert aki nincs ellenetek, az mellettetek van.…