Navigációs nézetek

Esemény nézet navigáció

Ebben a hónapban

Események naptár

Korábbi Események

Napi ige

„Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt.” Lk 23,44–49   44 Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. 45 A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!…

Napi ige

„Nem féled az Istent?” Lk 23,39–43   39 A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! 40 De a másik megrótta, ezt mondva neki: Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41 Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi…

Napi ige

„Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok”Lk 23,26–31 26 Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. 27 Követte őt a nép és az asszonyok nagy sokasága, akik jajgattak, és siratták őt. 28…