Navigációs nézetek

Esemény nézet navigáció

Ebben a hónapban

Események naptár

Korábbi Események

Napi ige

„a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással”Gal 5,16–26 16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. 17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. 18…

Napi ige

„hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek”Gal 5,1–6 1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. 2 Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. 3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész…

Napi ige

„Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok”Gal 4,21–31 21 Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok, mit mond a törvény? 22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabad asszonytól. 23 De a rabszolganőtől való csak test szerint…