Napi ige július 24.

Pál második levele a Timóteushoz 2,1-13

Jézus jó katonájának harca és az üdvösség reménysége

¹Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. ²És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. ³Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. ⁴Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. ⁵Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez. ⁶A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie. ⁷Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.
⁸Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, ⁹amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. ¹⁰Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. ¹¹Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. ¹²Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. ¹³Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

Jób könyve 24

A gonosz emberek vétkei

¹Miért nincsenek a Mindenhatónál ítéletre fenntartott idők, miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik? ²Elmozdítják a határokat, nyájakat rabolnak el, és azt legeltetik. ³Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét elviszik zálogul. ⁴Lekergetik az útról a szegényeket, minden elesettnek meg kell lapulnia az országban. ⁵Úgy élnek, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek. ⁶A bűnösök mezejéről szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek. ⁷Meztelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk. ⁸Zivatar áztatja őket a hegyekben, a sziklához lapulnak, mert nincs más menedékük. ⁹Letépik az emlőről az árvát, és a szegény csecsemőjét elviszik zálogul. ¹⁰Meztelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét. ¹¹Mások házánál préselnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak. ¹²A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért, de Isten nem törődik ezzel. ¹³Vannak, akik a világosság ellenségei lettek, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein. ¹⁴Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje az elesettet és a szegényt, a tolvaj pedig éjjel. ¹⁵A házasságtörő szeme az alkonyatot lesi: Senki szeme ne vegyen észre – gondolja, és lepellel takarja el arcát. ¹⁶Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról. ¹⁷Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük, hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget.

Jön a méltó büntetés

¹⁸Gyorsan eltűnnek a víz színén, birtokuk átkozott lesz az országban, nem tér be többé a szőlőskertekbe. ¹⁹Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek. ²⁰Még az anyaméh is elfelejti őt, férgek csemegéje lesz. Senki sem emlékszik rá többé, összetörik az álnokság, mint a fa. ²¹Mert bántalmazza a meddőt, aki nem szült, és az özveggyel nem tesz jót. ²²Isten erejéből nyer időt az erős; ha most még áll is, nem marad majd így egész életében. ²³Biztonságot ad neki és támaszt, de szemmel tartja útjait. ²⁴Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, alászállnak, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat. ²⁵Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg, ki tehetné semmivé szavamat?