
- This event has passed.
Napi ige december 6.
2022.12.06
Lukács evangéliuma 5,33-39
33Ők pedig ezt mondták neki: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak. 34Jézus így válaszolt: Kívánhatjátok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény? 35De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak. 36Mondott nekik egy példázatot is: Senki sem készít foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is tönkretenné, és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. 37Újbort sem tölt senki régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és kiömlene, sőt a tömlő is tönkremenne. 38Hanem újbort új tömlőbe kell tölteni. 39Aki már óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó.
Dániel próféta könyve 11,2-20
2Most pedig elmondom neked a való igazságot: Íme, ezután még három király következik Perzsiában, majd a negyedik mindegyiknél nagyobb gazdagságra tesz szert. Amikor aztán gazdagsága révén megerősödik, mindent megmozgat majd a görög birodalom ellen. 3De ott majd egy hős király lép fel, aki nagy hatalommal uralkodik, és azt tesz, amit csak akar. 4Ám alig lépett fel, összeomlik a birodalma, és négyfelé osztják, a négy égtáj szerint. Nem az ő utódaira száll, és nem lesz olyan hatalmas, mint amikor ő uralkodott, mert részekre szakad a birodalma, és másoké lesz, nem az övék.
5A déli király erős lesz, de vezérei közül egyik erősebb lesz nála, és hatalomra jut; még nagyobb hatalommal uralkodik, mint ő. 6Évek múltával barátságot kötnek: a déli király lánya hozzámegy az északi királyhoz a jó viszony érdekében. De ezzel nem tudja megtartani hatalmát. Nem marad meg sem a király, sem a gyermeke. Az asszony pedig áldozatul esik kíséretével és fiával meg azzal együtt, aki támogatta őt abban az időben.
7De helyébe áll egy másik hajtás az asszony gyökeréről, aki majd rátámad az északi király haderejére. Betör a várába, és kénye-kedve szerint bánik el velük. 8Elhurcolja Egyiptomba isteneiket, bálványszobraikat és drága ezüst- és aranytárgyaikat. Így ő néhány évig békén marad az északi királytól. 9Az ugyan betör egyszer a déli király országába, de vissza kell térnie a maga földjére.
10Azután a fiai indítanak háborút. Nagy hadsereget gyűjtenek, amely betör, és végigzúdul az országon. Később ismét háborút indítanak, és eljutnak az erődítményig. 11Ekkor a déli király nekikeseredve kivonul, és harcba bocsátkozik az északi királlyal. Az nagy sereget állít vele szembe, de a sereg ennek a kezébe kerül. 12Amikor ezt a sereget elhurcolják, felfuvalkodik, és bár ezreket ejt el, hatalma nem lesz tartós. 13Mert az északi király újabb sereget állít fel, nagyobbat az előzőnél, és néhány év múlva rátör egy jól felszerelt, nagy haderővel. 14Abban az időben sokan támadnak a déli király ellen. A te néped erőszakos fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsenek egy látomást, de elbuknak. 15Mert az északi király eljön, sáncot emel, és elfoglalja a megerősített várost. A déli csapatok nem tudnak helytállni, válogatott embereinek sem lesz majd ereje az ellenállásra. 16Támadójuk azt tesz velük, amit akar, és senki sem tud helytállni vele szemben. Így eljut az ékes földre is, mely egészen a kezébe kerül. 17Azután arra törekszik, hogy érvényesítse hatalmát a déli király országában. Egyezséget köt vele, és leányát feleségül adja hozzá, hogy romlását okozza. De leánya nem áll mellé, és nem lesz az ő pártján. 18Ezután a szigetek ellen fordul, és sokat elfoglal, de egy hadvezér véget vet gyalázatosságának, és nem tudja gyalázatosságát folytatni. 19Ekkor saját országának erődjei ellen fordul, de megbotlik, elesik, és nyoma sem marad.
20Aki az ő helyére áll, az adószedőt küld a dicső országba, de rövid idő múlva elpusztítják orvul, nem háborúban.