
- This event has passed.
Napi ige december 11. Advent harmadik vasárnapja
2022.12.11
Lukács evangéliuma 6,20-26
20Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. 21Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.
22Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. 23Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal. 24De jaj nektek, ti gazdagok, mert megkaptátok vigasztalásotokat! 25Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok!
26Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!
Jónás próféta könyve 2
1Az ÚR azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. 2Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az ÚRhoz imádkozott, 3és ezt mondta: Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. 4Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. 5Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat. 6Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. 7Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, URam, Istenem! 8Amikor elcsüggedt a lelkem, az ÚRra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. 9Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. 10De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az ÚRtól jön a szabadulás!
11Az ÚR pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.