Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Napi ige augusztus 24.

augusztus 24

Jóel próféta könyve 3

A Lélek kitöltése

1Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. 2Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben. 3Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. 4A nap elsötétül, a hold vérvörössé válik, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja. 5De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék, ahogyan megmondta az ÚR, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR.

Péter első levele 5,1-5

Presbiterek és ifjak intése

1A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: 2legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, 3ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. 4És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. 5Ugyanúgy, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

Részletek

Dátum:
augusztus 24
Esemény kategória:
Ugrás az oldal tetejére