Napi ige augusztus 1.

Jakab levele 1,1-18

¹Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.

A kísértés célja és eredete

²Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, ³tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. ⁴Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül. ⁵Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. ⁶De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. ⁷Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, ⁸a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.
⁹A szegény sorsú testvér a méltóságával dicsekedjék, ¹⁰a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága. ¹¹Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága elhull, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.
¹²Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. ¹³Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. ¹⁴Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. ¹⁵Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. ¹⁶Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: ¹⁷minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. ¹⁸Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.

Jób könyve 32

Elíhú első beszéde: Jób barátai rosszul érveltek

¹Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát. ²Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben. ³De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot. ⁴Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála. ⁵De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott.
⁶Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok. ⁷Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. ⁸De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. ⁹Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. ¹⁰Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. ¹¹Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, amíg kerestétek a megfelelő szavakat. ¹²Figyelmesen hallgattalak titeket, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira. ¹³Ne mondjátok: Olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, ember nem. ¹⁴Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki. ¹⁵Megrettentek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak. ¹⁶Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet. ¹⁷Hadd mondjam hát el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok! ¹⁸Mert tele vagyok szavakkal, szorongat belülről a lélek. ¹⁹Olyan már a bensőm, mint a lezárt újbor, széthasad, mint erjedő musttól a tömlő. ²⁰Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok. ²¹Nem leszek elfogult sem erre, sem arra, senkinek nem fogok hízelegni. ²²Nem is értek én a hízelgéshez, meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.