Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Napi ige

április 8

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban.”Ef 1,1–14

1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola az Efezusban élő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek: 2 kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. 4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7 Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, 8 amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10 az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12 hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. 13 Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14 örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

„Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom.”Józs 1

1 Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: 2 Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. 3 Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. 4 A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. 5 Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. 6 Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. 7 Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. 8 Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. 9 Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. 10 Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: 11 Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek azt, amelyet Istenetek, az Úr nektek ad birtokul. 12 A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: 13 Emlékezzetek arra, amit Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Istenetek, az Úr nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. 14 Feleségeitek, gyermekeitek és jószágaitok maradjanak ezen a földön, amelyet nektek adott Mózes a Jordánon túl. Ti pedig mindnyájan, akik vitéz harcosok vagytok, keljetek át harcra készen testvéreitek élén, és segítsétek őket, 15 amíg nyugalmat nem ad az Úr testvéreiteknek éppúgy, mint nektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet nekik ad Istenetek, az Úr. Azután visszatérhettek birtokul kapott földetekre, hogy birtokba vegyétek azt, amit Mózes, az Úr szolgája nektek adott a Jordántól napkeletre. 16 Azok pedig így válaszoltak Józsuénak: Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz. 17 Mindenben hallgatunk majd rád, ahogyan Mózesre hallgattunk, csak legyen veled is Istened, az Úr, ahogyan Mózessel vele volt. 18 Halállal lakoljon mindenki, aki ellene szegül parancsodnak, és nem hallgat szavadra, bármit is parancsolsz neki. Csak légy erős és bátor!

Részletek

Dátum:
április 8
Esemény kategória:
Ugrás az oldal tetejére