- Ez az esemény elmúlt.
Napi ige
„Mózes azonban így esedezett Istenéhez.”2Móz 32,1–14
1 Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. 2 Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! 3 Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. 4 Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. 5 Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! 6 Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. 7 Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. 8 Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. 9 Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. 10 Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. 11 Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? 12 Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! 13 Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. 14 Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt.
Bibliaolvasó Kalauz – Bölcsföldi András igemagyarázata
Amikor Mózes „késlekedik” a kőtáblák átvételével, a nép aranyborjút öntet, mintegy megfogható, elérhető isten gyanánt. Isten el akarja pusztítani a bálványozókat, s ekkor jön újra Mózes szerepe: közbenjár népe érdekében. „Mózes azonban így esedezett Istenéhez.” (11) Amikor ma „aranyborjúkat” látunk vagy bálványozó lelkületet, mire indít bennünket? Csak felháborít? Vajha ott lenne az életünkben az „azonban”, és könyörögnénk az elveszettekért!
RÉ21 115
Csütörtök esti dicséret | 686 | Ó, nagy hatalmú felséges Úr Isten
„…nem lett-e hiábavalóvá a mi fáradozásunk.”1Thessz 3,1–8
1 Ezért amikor ezt már nem bírtuk tovább elviselni, elhatároztuk, hogy mi itt maradunk Athénban, 2 és elküldtük Timóteust, a mi testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten munkatársát, hogy megerősítsen titeket, és bátorítson hitetekben, 3 hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve. 4 Amikor nálatok voltunk, már előre megmondtuk nektek, hogy üldözni fognak minket, és amint tapasztaltátok, úgy is történt. 5 Én tehát, mivel már nem győztem türelemmel, elküldtem hozzátok, hogy megtudjam a hitetekről, nem kísértett-e meg titeket a kísértő, és nem lett-e hiábavalóvá a mi fáradozásunk. 6 Most azonban megjött tőletek Timóteus, és jó hírt hozott nekünk hitetekről és szeretetetekről, arról is, hogy szívesen emlékeztek ránk mindenkor, sőt látni szeretnétek minket, ahogyan mi is titeket. 7 Így tehát minden bajunk és üldöztetésünk között megvigasztalódtunk veletek kapcsolatban, testvéreim, a ti hitetek által. 8 Mert akkor élünk igazán, ha ti szilárdan álltok az Úrban.
Az Ige mellett – Csűrös-Varga Vanda igemagyarázata
(5) „…nem lett-e hiábavalóvá a mi fáradozásunk.” (1Thessz 3,1–8)
Nemrég egy családi összejövetelen egy egész tálca sütemény borult a homokba. Egynapi munka ment kárba menthetetlenül, másodpercek alatt. Ki ne ismerné az arcok elszürkülését, amikor azzal kell szembesülnünk, hogy amiért keményen dolgoztunk és áldozatokat hoztunk, most kárba veszett? Egy időben erősen foglalkoztatott a kérdés: van-e jogunk lerombolni vagy csak szétdúlni, leomlani hagyni azt, amit a Szentlélek segítségével építettünk? Mikor kell egy lelkésznek kiszállnia, mikor kell egy presbiternek/gondnoknak lemondania, mikor kell egy szolgálatot továbbadni, mert már nem építem, hanem fékezem a fejlődést, vagy minden jószándék ellenére rombolom azt? Szabad-e végignézni, hogy leomlik, amiért küzdöttünk, amit felépítettünk? Akkor is, ha érthető az elfáradásunk? Pál izgul a gyülekezetért, amelyért annyit fáradt, akiket annyira szeret. Így nélkülözést vállal, és elküldi Timóteust, hogy legyen támaszuk és bátorításuk az üldözésekkel teli időszakban. Így gondoskodik a növekedésükről. Ő hatalmas energiát fektet abba, hogy ami már elindult, össze ne essék. Aggódni azért, amit a Szentlélek felépített, és a nehézségben támasznak lenni egymásnak, a szolgálatban felüdülni – ebben segíts minket, Urunk!