Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

február 8

„Szemmel tartom őket, de vesztükre és nem javukra”Ám 9,1–10

1 Láttam az Urat az oltárnál állni. Ezt mondta: Üss az oszlopfőre, hogy belerendüljenek a küszöbök, hadd hulljanak a kövek mindnyájuk fejére! Akik megmaradnak, azokat fegyverrel ölöm meg. Nem tud elfutni közülük senki, nem fog megmenekülni közülük senki! 2 Ha a holtak hazájába hatolnak be, onnan is kiragadja őket a kezem. Ha az égbe mennek föl, onnan is lehozom őket. 3 Ha a Karmel tetején bújnak el, ott is felkutatom és megragadom őket. Ha a tenger mélyére rejtőznek előlem, parancsomra ott is megmarja őket a kígyó. 4 Még ha fogságba mennek is ellenségeik előtt, parancsomra ott is megöli őket a fegyver. Szemmel tartom őket, de vesztükre és nem javukra. 5 Ha az Úr, a Seregek Ura megérinti a földet, megrendül az, és gyászol minden lakója. Úgy megemelkedik, akár a Nílus, majd leapad, mint Egyiptom folyója. 6 A mennyben építette meg palotáját, és a földön vetett alapot boltozatának. Szól a tenger vizének, és kiönti azt a szárazföldre: az Úr az ő neve! 7 Nem olyanok vagytok-e a szememben, Izráel fiai, mint az etiópok? – így szól az Úr. Én hoztam föl Izráelt Egyiptomból, a filiszteusokat meg Kaftórból és az arámokat Kírből! 8 Az én Uram, az Úr szemmel tartja a vétkes országot. Eltörlöm azt a föld színéről! Bár mégsem pusztítom ki egészen Jákób házát – így szól az Úr. 9 Mert íme, parancsot adok a népeknek, és megrostálom Izráel házát, mintha rostában ráznák, melyből egy szem sem esik a földre. 10 Fegyvertől halnak meg népem vétkesei, akik azt gondolják: Nem ér el minket és nem talál ránk a veszedelem.

„…ez a mi fiunk, és vakon született…”Jn 9,18–23

18 A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, 19 és meg nem kérdezték tőlük: A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát? 20 Szülei pedig így válaszoltak: Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és vakon született, 21 de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról. 22 Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. 23 Ezért mondták a szülei: Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg!

Részletek

Dátum:
február 8
Esemény kategória:
Ugrás az oldal tetejére