- This event has passed.
Napi ige
február 12
„De ki a felebarátom?”Lk 10,25–37
25 Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 26 Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? 27 Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” 28 Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. 29 Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? 30 Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 31 Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 32 Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. 33 Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, 34 odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. 35 Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. 36 Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? 37 Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!
Bibliaolvasó Kalauz – Riczuné Kiss Georgina Orsolya igemagyarázata
„De ki a felebarátom?” (29) – a kérdés újra és újra felmerül bennünk. Van véleményünk arról, hogy a felé nyújtott segítő kezet ki érdemli meg, és ki méltatlan rá. Jézus megfordítja a dolgot: nem az számít, hogy én kit tekintek alkalmasnak, hanem az, hogy ki felé kapok lehetőséget a szolgálatra, és hogy jól használom-e az erre kapott kegyelmi időt. Járjunk ma is ennek a keresésével: hol válhatok felebaráttá, segítő kézzé, Krisztus eszközévé?
RÉ21 833
Napi könyörgés | 477 | Uram, bűneink soksága
„Boldog lehetsz, Izráel!”5Móz 33
1 Ezzel az áldással áldotta meg Izráel fiait Mózes, az Isten embere, mielőtt meghalt. 2 Ezt mondta: A Sínairól jött az Úr, a Széírről ragyogott rájuk, a Párán-hegyről tündökölt, megérkezett szent seregével, jobbján lángoló tűzzel. 3 Mennyire szereti népét! Szentjei kezedben vannak, lábaidhoz telepednek, befogadják beszédedet. 4 Mózes törvényt adott nekünk, Jákób gyülekezetének, örökségül. 5 Az Úr lett Jesúrún királya, mikor összegyűltek a nép vezetői, együvé Izráel törzsei. 6 Éljen Rúben, ne haljon ki, ha kevés is a száma! 7 Júdára ezt mondta: Hallgasd meg, Uram, Júda szavát! Vezesd őt vissza népéhez; ha kezét harcra emeli, segítsd ellenségeivel szemben! 8 Lévire ezt mondta: Tummímodat és úrímodat add ennek a hűségesnek! Mert próbára tetted Masszában, harcba hívtad Meríbá vizeinél. 9 Aki azt mondta apjára, anyjára, hogy sosem látta őket, nem akart tudni testvéreiről, nem volt tekintettel saját fiaira. Parancsodat megtartották, szövetséged megőrizték. 10 Tanítják törvényeidre Jákóbot és útmutatásodra Izráelt. Tömjént tesznek eléd, áldozatot oltárodra. 11 Áldd meg, Uram, amije van, gyönyörködj keze munkáiban! Törd le támadói derekát, és azokét, akik gyűlölik őt, hogy ne kelhessenek fel többé ellene! 12 Benjáminra ezt mondta: Az Úr kedvence ő, biztonságban lakik nála. Oltalmazza őt mindenkor; a hegyek, melyek között lakik, Istennek vállai. 13 Józsefre ezt mondta: Megáldotta földjét az Úr az égből hulló harmat ajándékával és a lenti vizekkel: 14 nap érlelte ajándékkal, hold sarjasztotta ajándékkal, 15 az ősi hegyek javaival, az örök halmok ajándékával, 16 a föld bőséges ajándékával, a csipkebokorban lakónak kegyével. Szálljon ez József fejére, a testvérek közt megszenteltnek fejére! 17 Gyönyörű, mint egy elsőszülött bika, szarvai olyanok, akár a bivalyé; szétdobálja velük a népeket, el egészen a föld pereméig. Ilyenek Efraim tízezrei és Manassé ezrei. 18 Zebulonra ezt mondta: Örvendezz, Zebulon, ha útra kelsz, és te, Issakár, ha sátradban vagy! 19 Népeket hívnak hegyükre, ott igaz áldozatot mutatnak be, mert a tenger bőségét élvezik, a tengerpart rejtett kincseit. 20 Gádra ezt mondta: Áldott, aki tág teret adott Gádnak! Elfekszik, mint az oroszlán, ha széttépett kart és fejet. 21 Kiszemelte a legjavát, ott megkapta törvényes részét, mikor összejöttek a nép vezetői. Az Úr igazsága szerint járt el, törvényei szerint, Izráellel együtt. 22 Dánra ezt mondta: Dán fiatal oroszlán, mely Básánból tör elő. 23 Naftálira ezt mondta: Naftáli kegyelmet nyer bőven, az Úr áldásával teljes. Nyugat és dél az ő birtoka. 24 Ásérra ezt mondta: Áldott a fiak közt Ásér, testvéreinek kedvence, olajban füröszti lábát. 25 Vasból és rézből legyenek záraid, életed végéig tartson ki erőd! 26 Nincs Jesúrún Istenéhez fogható! Az égen át száguld segítségedre, a fellegeken fenségesen. 27 Az örök Isten a te menedéked, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondta: pusztítsd! 28 Biztonságban lakhat Izráel, Jákób forrása egymagában, gabonának, mustnak földjén, ahol az ég harmatot hint. 29 Boldog lehetsz, Izráel! Van-e, aki hozzád fogható: olyan nép, amelynek védelme az Úr?! Ő a te segítő pajzsod és dicsőséges kardod. Hízelegnek majd neked ellenségeid, te pedig azok magaslatain lépdelsz.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(29) „Boldog lehetsz, Izráel!” (5Móz 33)
Egy ember búcsúzik az élettől. Megrázó pillanat, mindig az. Mi az utolsó szó, amelyet kiejt? Érthető lesz? Alig hallhatóan suttogja el? Mózes, mielőtt meghalt, Istent magasztalta (1–5, 26–29), és megáldotta Izráel fiait (6–25); Istenről és Izráelről beszélt. Ez a férfi „Isten embere” volt (1) – és valóban egész életében semmi más nem foglalkoztatta, csak ez a kettő. Izráel és Isten – Isten és Izráel. Az Úr, aki meglátta népe nyomorúságát, és meglátta őt magát is, az apósa juhait legeltető egykori egyiptomit; és Izráel törzsei, a sajátjai, a szolgák és menekülők, a pusztában vánszorgó szomjazók, a zúgolódók és a törvényt lassan-lassan megismerők népe. Mózes talán jobban ismerte Istent, mint bármely ember, és többet tudott Izráelről, mint akárki más. Nem csoda, hogy élete végén is erről a kettőről szólt. Még egyszer Isten elé vitte Izráelt, és kijelentette, utoljára, milyen mérhetetlen szeretettel szereti övéit az Örökkévaló. A halál előtti utolsó szavak megerősítik Isten választottait: az Úr, a szabadító, a karjában tartja népét. Ez teszi méllyé az áldást. Ezért boldog Izráel. Boldogok lehetünk mi is, ha ezzel a bizonyossággal hunyjuk le örökre szemünket: Isten karjában élhettem le az életemet.