Marginális

Ezek az írások marginálisak: Életünk nagy eseményeinek fő sodra melletti, nem középponti jegyzetek. Mellékes gondolatok, melyek nélkül a „nagy események” mégis értelmetlenek és céltalanok lesznek. Isten azért lett emberré Jézusban, azért jött közénk, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. Ami, és aki a középpontban lévőknek lényegtelen, Isten számára fontos.

„Senki sem szereti Istent és senki sem hisz Istenben, aki mások megítélésében él.” (Pilinszky János)

„Jézus azért jött, hogy megkeresse, és igaz útra vezesse a bűnösöket. De kik is ezek a bűnösök?
Egyik csoportjuk félreérthetetlen. Magukon hordják vétkük bélyegét; a szégyen és kirekesztettség jegyét. Ők azok, akik miatt Jézust a farizeusok megszólták: „Ez szóba áll a bűnösökkel, sőt, egy asztalhoz ül velük!”
De amilyen könnyű a „nyilvános bűnösöket” felismerni, olyan nehéz azokat, akik rosszul szeretnek és rosszul hisznek, vagyis a farizeusokat. Pedig Jézus ezekhez is szólt épp eleget (a farizeusokhoz és a mindannyiunkban ott élő farizeushoz): „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el. Bocsássatok meg és nektek is megbocsátanak…”
Az Evangélium döntő, isteni – valóban isteni – újdonsága épp az, hogy a nyilvánvaló bűnösök mellett megmutatta az erénybe burkolózó bűn mindennél súlyosabb voltát. Mert hogyan térjen meg az, aki úgy véli, hogy hisz, hogy bűntelen és Isten törvényei szerint igazságos? Az Evangélium nem csinál titkot belőle: az ilyen bűnösök megtérése sokkalta nehezebb.
S ezt valahogy sose látjuk be egészen, pedig Jézus minden küldetése lényegében erről szól. A szeretet új törvényéről, a szeretet botrányáról a betű ítélkező kedvével szemben. Senki sem szereti Istent és senki sem hisz Istenben, aki mások megítélésében él. Mi több, tévhite örökre megakadályozhatja őt abban, hogy valaha is megtérjen. Mivel alázat nélkül minden erény véges és elégtelen, s inkább csak elválaszt Istentől.

Gyűlölni a bűnt és szeretni a bűnöst: ezzel lehetne definiálni az evangéliumi szeretet gyakorlatát. Amiből nyilvánvaló, hogy a farizeusi magatartás ott vét, hogy a bűnöst bűnével azonosítja.
Pedig a bűnös sosem volt azonos bűnével. S ha mégis, az legfeljebb a farizeus lehet, mivel szeretetlenségét igazságosságnak vélve abban a súlyos veszélyben él, hogy tévedését sose lesz módjában felismernie és belátnia. Úgy véli, „igazat mond másokról”, amikor valójában arról van szó, hogy nem tud szeretni.” (Pilinszky János: A Szentírás margójára, Új Ember, 1969. július 6.)

„Ha vágysz a meddő tévúton-botorkálás helyett az igazság mély megismerésére, fordítsd figyelmedet önmagadra! Szűküljön látókörödnek tág határa lelkedre! S tanítsd meg arra: benne van, belül lappang, mit kint keres fáradozva, minden kincs.” (Boethius)
„Ha vágysz a meddő tévúton-botorkálás helyett az igazság mély megismerésére, fordítsd figyelmedet önmagadra! Szűküljön látókörödnek tág határa lelkedre! S tanítsd meg arra: benne van, belül lappang, mit kint keres fáradozva, minden kincs. S amit ködével eltakart a tévelygés, majd látható lesz, fényesebb a Napnál is. Mert nem szorítja mind a fényt ki lelkünkből a test, feledésre hajlamos nehéz testünk. Egy csepp igazság meglapul belül mégis! Hunyó parázs, de szítogatva fellobban! E szikra épp, e szív zugába megbúvó, buktat ki szánkon (mert mi más?) helyes választ… Mint mondja Platon: Megtanulni nem más, mint felidézni újból azt, mit elfelejtettünk.” (Anicius Manlius Severinus Boethius: A Filozófia vigasztalása)

„A halál nem egyéb, csupán a következő éjszaka.” (Szókratész)
„Egy alkalommal megkérdeztem Markot, hogy szerinte mi az élet értelme, tekintettel arra, hogy nekem gőzöm sincs róla. Ezt felelte: „Apa, azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak túljutni rajta, akármi legyen is az.” Akármi legyen is az. Nem hangzik rosszul. És hátha tartósnak bizonyul! Önök se tartsanak a haláltól! Tudják, mit mondott a halálról Szókratész? Na persze görögül. Azt mondta: „A halál nem egyéb, csupán a következő éjszaka.” (Kurt Vonnegut: Ördögcsapda)

„Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálnivaló, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek.” (Márai Sándor)
„Nem nagyon sok idő telik el, s nemcsak neved és személyed feledi el tökéletesen és maradéktalanul a világ, nemcsak műved emléklét lepi be a feledés pora, hanem műved anyagi is elporlad, a könyvek papírja és vászonkötése elillan a semmiségben, a képek, melyeket festettél, nem láthatók többé sehol a világon, s a márványszobrokat, alkotásaidat, finom porrá morzsolta az idő. Mindez egészen biztosan bekövetkezik, s az idő óráján csak másodpercek teltek el, míg te, s minden, amit jelentettél a világban, tökéletesen és maradék nélkül megsemmisül. Mitől félhetsz az életben? Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálnivaló, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek.” ( Márai Sándor: Füves könyv)