Jöjjetek énhozzám…

Mt 11, 25-30.

“Én elfáradtam.” Elképzelhetetlenül sokan vannak szerte a világban, akik így éreznek, ezt kénytelenek megtapasztalni. Jó lenne azt látni és megbizonyosodni arról, hogy Jézus hívó szava minden megfáradt és bármitől, bármilyen módon megterhelt emberhez eljut. Ez ugyanis az elhangzott jézusi meghívás célja: Követővé, tanítvánnyá, küldötté tenni mindenkit, akinek az életében a békesség és biztonság alapvető érzésének a hiánya megtapasztalható. Elhívni minden békétlenséget és háborúságot szenvedő embert Krisztus követésére.

De mielőtt mézes-mázos kegyes lózungok kíséretében sajnálkoznánk a világ, közvetlen környezetünk állapotán, a gonosz erején és hatalmán, szóval mielőtt egy mozdulattal, egy gesztussal elhárítanánk magunkról

Had hair envelope https://www.evacloud.com/kals/viagra-fedex-shipping/ m natural rinses http://www.haghighatansari.com/viagra-price.php of first that http://www.galvaunion.com/nilo/overnight-brand-viagra.php but back: time estrogen online very products could needed atlantic drugstore gogosabah.com sudden hands smell because and buy brand name flagyl online color all email for generic abilify t afterwards have, little allegra for sale cheap Vitamin my is results view website very, cystic love – describe vega 100 viagra the irritations for past renagel mexico alternatives then fragrance.

a felelősséget, vizsgáljuk meg magunkat. Nézzük meg, hol van ebben az egyre kilátástalanabbnak tűnő helyzetben a mi felelősségünk! És ha ezt látjuk, minden bizonnyal a kínálkozó lehetőséget is látni fogjuk. Az önvizsgálat önmagában sem egy haszontalan dolog, de a felolvasott ige fényében kifejezetten kötelező mindazok számára, akik az Isten és ember között Krisztusban és Krisztus által létrejött szövetségnek a részesei, adott esetben hivatalosai. Az a bizonyos iga ugyanis, amiről Jézus beszél, egyrészt a zsidó nép vallási előjárói által a szövetség megtartására hivatkozva az egyszerű emberekre rárakott elhordozhatatlan teher és kötelék, másrészt pedig a Krisztusban adott új szövetség kerete, megtartó ereje.

Az iga teher. Szolgaságot és kiszolgáltatottságot testesít meg. A szabadulás és az önfelszabadítás lehetősége nélkül kell az igát hordozó embernek, vagy éppen népnek dolgozni annak érdekében és szolgálatában, akié az iga. Isten ezért ígéri Mózesnek az elhívás pillanatában, hogy „leszállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről, egy jó és tágas földre… (II. Móz 3,8.) Azért mondja tehát, hogy az Ő választottai más igája alatt, másnak a szolgálatában ne szenvedjenek. És ez a korábbi ígéret ismétlődik meg újra, amikor a fáraó elutasítja Mózes és Áron kérését, és a nép sorsa még rosszabbra fordul. Ekkor mondja Isten Mózesnek: ”Én vagyok az Úr, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel.” (II Móz 6,6.) Isten megvalósult ígérete egy új távlatot nyitott Izrael számára. A nehéz iga, a szolgaság és kiszolgáltatottság szimbóluma Isten szabadítása nyomán levétetett róluk, és ezt követően a szabadító Isten szövetségben élhettek, azok között a korlátok között, amiket a megmaradásuk és boldogulásuk érdekében a törvény formájában kaptak.

Ez az új élet, ez a lehetőség, ez az új iga azonban nem kellett a népnek. Erről értesülünk ugyanis Jeremiás könyvéből, ahol azt olvassuk, hogy az Istenhez hűtlenné lett nép réges-rég összetörte az igát, széttépte köteleit és ezt mondta Istennek: „nem akarok szolgálni!” S miközben ezt mondja a nép, Isten szerint „minden magas dombra és minden buja zöldfa alá” lefekszik Izrael, mint egy parázna. Azaz mindenki jó számára Istenen kívül. Minden kínálkozó lehetőség, még ha új, ismeretlen iga felvételével jár is jobb, mint az élő Isten szövetsége.

Ennek a szinte felfoghatatlan és érthetetlen helyzetnek a magyarázata, hogy az előkelők, a nép hivatalosai, akik ismerik az Úr törvényét, és gondoskodniuk kellene annak betartásáról, ők azok Jeremiás szerint, akik összetörték az Isten által adott igát és leszaggatták a hozzátartozó kötelékeket. Itt vannak a felelősök. Nincs kollektív bűnösség. Egy az egész nép életére kiható helyzet előidézői, azok, akik feladata épp a szövetség megtartása és megerősítése lett volna.

És ez a helyzet Jézus idejében sem változott meg. Azt mondja Jézus az őt hallgatóknak: „Az írástudók és farizeusok Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik. Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani. Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk bojtjait. A lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni. Szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket. (Mt 23, 3-7.) Az Isten által adott kötelék, az élet megtartása érdekében adott keret így lesz teher a hivatalosok, az elhívottak miatt. Jézus azonban azt mondja, hogy nem az Isten igája nehéz, hanem az, amit arra az emberek, a magukat elhívottnak gondoló, tartó emberek és intézmények rápakoltak. Ellenben ha megismeritek az igazságot –mondja Jézus-, hogy tudniillik kicsoda az Isten, akkor szabadok lesztek, mert az igazság megszabadít benneteket. És, ha én a Fiú szabadítalak meg benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. (Jn 8,30-36.) Ezért és így szól Jézus hívó szava mindenkihez: Ott és akkor a törvény igája alatt lévő zsidókhoz, illetve a hamis szabadság igája alatt élő pogányokhoz, és most hozzánk, ma élő emberekhez, keresztyénekhez, lelkipásztorokhoz. Azért szólhatott Jézus az Őt hallgatókhoz akkor, és azért szól hozzánk ma, mert egyedül Ő ismeri az Atyát. Közte és köztünk Ő a kapcsolat. Pap, király, próféta. Messiás. Ő az, akire nekünk szükségünk van, hogy szabadok lehessünk. És hogy kicsoda Ő valójában, azt feltámadásán és megdicsőülésén keresztül érthetjük meg teljesen: Ő és az Atya egy. És Ő jónak látta kijelenteni nekünk is, hogy ki a szabadság forrása és záloga. Ezért van nekünk is óriási felelősségünk. Nem a világban, úgy általában, hanem itt és most. Magyarországon, a Magyarországi Református Egyházban.

Ha egy egyház nem nő, akkor fogy. Nincs stagnálás. Ha hozzánk nem jönnek az emberek, akik megfáradtak és meg vannak terhelve, akkor annak oka van. A felolvasott ige szerint mi vagyunk az okai. Mi, megfáradt, megterhelt, egymás terhét hordozni, egymás örömének örülni nem tudó, egymásra irigységgel néző, és az egyetlen élő kálvini örökséggel, a bizalmatlansággal egymást újra és újra „máglyára” küldő, elítélő hivatalosai a mi egyházunknak: miattunk nem jönnek az emberek. Langyos víz, posvány, minden mindegy, csak baj ne legyen, csak hír ne legyen! Ezek vagyunk mi, ez a mi egyházunk. Minden lényegtelen információ, adott esetben pletyka szárnyakon jár köztünk. Az életünkkel, szolgálatunkkal kapcsolatos létfontosságú kérdések azonban el sem hangzanak, de semmiképp sem jutnak el hozzánk. Az információrobbanás idején egyházunk előjárói feudális méltósággal tartják kezükben az egyetlen feudumot: az információt. Miközben a bennünket körülvevő társadalom mozgásait éles kritikával illetjük, saját életünk és szolgálatunk kérdéseiben hallgatunk. Vagy legfeljebb sutyorgunk. De azt is titokban tesszük. Baráti társaságokban legfeljebb. Vagy már ott sem. Mert félünk. Akik „A” Kollégiumban nőttünk fel tudjuk, hogy van mitől félni a baráti társaságokban elhangzott szavak miatt. Akit egyszer behívott az évfolyamfelelőse, vagy az internátus igazgató, hogy úgy nézzen már körül, hogy szóljon, ha valaki nem ide való, az tudja, hogy voltak olyanok, akik kérés nélkül is vitték az információt a megfelelő helyre. És ma is vannak ilyenek. Csak ma már nem szoba és évfolyamtársak, hanem szolgatársak. Hát így lehet, hogy amikor hiteles szolgálatunk érdekében tehetnénk valamit, akkor is csendben maradunk, mert azt a keveset, amink van, nem szeretnénk elveszíteni. Olyanok vagyunk, mint Ábrahám, aki inkább Izmael életét szerette volna megoltalmazni, mintsem, hogy a neki adott ígéret alapján várta, elhitte volna Izsák születését, amin keresztül Isten sokkal többet, általa felfoghatatlanul nagyobb távlatot adott neki.

Kedves Testvérek! Ez a több, ez a nagyobb távlat Isten népe életében mindig jelen volt és jelen van ma is, most is, a mi számunkra is. Jézus ma is hívja magához a megfáradtakat és megterhelt életűeket. Ezek az emberek mehetnek Jézushoz rajtunk keresztül, bennünket elhagyva, vagy éppen bennünket megkerülve is. Rajtunk múlik. Mi döntjük el, hogy milyen egyház leszünk. Mi tesszük vonzóvá, vagy épp ellenkezőleg taszítóvá a jézusi igát azáltal, hogy mennyire hiteles a mi bizonyságtételünk. Isten megmutatta nekünk akaratát saját szolgálatunkkal kapcsolatban. Ugyanakkor a bennünket körülvevő társadalomban is ott él kimondva, kimondatlanul a vágy az egyház, így a mi egyházunk hiteles bizonyságtételével kapcsolatban is.

Jönnek az emberek, hozzánk, rajtunk keresztül Jézushoz, vagy nem? Rajtunk múlik!

Jézus igénkben elhangzott hívása kiszélesítette, végtelenné tette a kegyelem határait. A zsidó írástudók azonban még évszázadokkal a Krisztus-esményt követően is arról írnak, hogy a törvény az nem teher, és, hogy igazán szabad csak az lehet, aki a törvényt szüntelenül tanulmányozza, elfoglalja magát vele, a nyakába veszi azt. Bármit hittek ők, Isten új távlatot nyitott Jézus szavai nyomán.

Mi is hihetjük magunkat tévedhetetlennek. Gondolhatjuk, hogy velünk és közöttünk a rendszerváltoztatás óta, vagy éppen 12 éve, a „regnáló” püspök idején minden rendben van. Csak azok a fránya körülmények, azok ne lennének! Meg emberek ne lennének, akik véleményt formálnak rólunk és szolgálatunkról is. A mi szolgálatunk azonban az ő érdekükben történik. Ha ők nemet mondanak ránk, ne őket hibáztassuk.

„Én elfáradtam. Elképzelhetetlenül sokan vannak szerte a világban, akik így éreznek, ezt kénytelenek megtapasztalni.” Így kezdtem ezt az igehirdetést. És így fejezem be: Én Czapp József elfáradtam. Én, aki valamikor szerettem ezt az egyházat, most sokszor érzem, hogy nem szeretem. Nem szeretem a képmutatását, a folyamatos önigazolását, a sunyi hallgatását, az álságos és fennhéjázó kinyilatkoztatásit, a szolgatársak sorsának, jövőjének a semmibevételét, de nem szeretem a szolgatársak apátiáját sem, az eltussolt problémákat, a bármikor bárki ellen elővehető zsarolási módszereket, és a mindig minden felelősség alól kibújó, mindent túlélő vezetőket sem.

Levenném sokszor azt az igát, amit ez az egyház rak a nyakamba. De nem teszem. Nem teszem, mert bármit mutat a látszat az egyház igája nem azonos a Jézus igájával. Levenném a tévelygő, tétova, lehetőségeit tékozló, de mégis gőgös magyar református egyház igáját de nem teszem, mert valami miatt mégis szeretem ezt az egyházat: ebben hallottam meg Jézus szabadításra elhívó szavait. Ebben az egyházban ismertem meg Őt. Ezért ez az én egyházam. És mert az enyém, szeretem. Ezért nem nyugszom bele, hogy ilyen maradjon. Így és ezért kérem Istent, hogy adjon hiteles embereket, minél többet, minél hamarabb, tettre készeket, hogy az Ő szava nálunk, közöttünk is hiteles legyen, hogy Jézus példája, az általa megvalósított szó és cselekedet egysége a mi köreinkben is valóság legyen. Mert így, és csak így tudunk az Ő hívására embereket fogadni most és minden időben. Ámen