Gyermek-istentisztelet

Vasárnaponként, az istentisztelettel párhuzamosan, gyermekeink is istentiszteleten vesznek részt. Ezeken az alkalmakon, úgy, mint mi, felnőttek, Isten Igéjét hallgatják. A Bibliaolvasó Kalauz adott hétre kijelölt részeiből koruknak megfelelően bibliai történteket dolgoznak fel, azok üzenetével foglalkoznak, imádkoznak, énekelnek, kézműveskednek, játszanak, beszélgetnek.
Vezetőik lelkes gyülekezeti tagok, anyukák, akik hétről hétre, felváltva gondoskodnak arról, hogy érdekes, játékos, tanulságos formában, de mégis valódi istentiszteletet tapasztaljanak meg a gyerekeknek.
Életkor szerint igen vegyes a csapat, hiszen karon ülőtől 10-12 éves korig járnak ide a gyerekek. Van, aki belecsöppent, van, aki beleszületett, és van, aki már kinőtte, hiszen idei konfirmandusaink közül ketten is aktív résztvevői voltak a gyermek-istentiszteleteknek.
Reménységünk szerint, felnőve is gyülekezetünk Istent ismerő és szerető, embertársaikat segítő, aktív tagjai maradnak.

„Kezeinket összetéve imádkozzunk szépen,

Hisz van, aki meghallgatja, van Isten az Égben.

Megvigasztal az imádság, megtisztul a szívünk,

A jó Isten közelében békességre lelünk. Ámen.”

 

Hozzászólás

Email címét nem tesszük közzé! A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.